Az idős ember szervezetét már az időjárás legkisebb változása is megviseli, így különösen nagy gondot okoz például egy teljes évszakváltás. A viszonylag állandósult napi középhőmérséklet ebben az esetben nagy kilengést mutat, amely a szívbeteg embereknek a leghátrányosabb.

Szinte átmenet nélkül megérkezett a rossz idő, így itt az ideje, hogy kicsit előre tekintsünk a télbe.

A tél beköszöntével még az egészséges emberek szervezete is terhelésnek van kitéve, hiszen ilyenkorra már nincs a szervezetben felhalmozva a vitamin, ami a nyáron fogyasztott gyümölcsöknek köszönhető.

Miért fontos a vitamin?

Köztudott dolog, hogy a vitamin elengedhetetlen feltétele az életnek, nélküle nem épülhet fel a szervezet egyetlen betegségből sem, hiszen a sejtregenerációban nélkülözhetetlen a szerepe. A vitaminnal – ahogy szinte mindennel – azonban nem árt csínján bánni, hiszen a vitamint is túl lehet adagolni. A vitaminok két fajtája közül – vízben oldódó és zsírban oldódó vitaminok – a zsírban oldódó vitaminoknál kell odafigyelnie arra, hogy mennyi jut belőle a szervezetébe. Azt azért jó tudni, hogy kizárólag a táplálkozással nem lehet túladagolni a vitaminbevitelt.

Jó megoldás-e a tabletta, vagy télen is gyümölcsöt együnk inkább?

A tél közeledtével a szükséges vitaminok bevitele egyre nehézkesebbé válik, hiszen a legtöbb vízben oldódó vitamin a gyümölcsökben, zöldségekben található, és télen ezek az ételek bizony hiánycikknek minősülnek a családi étkezőasztalon. Sokan ilyenkor a kézenfekvő megoldáshoz nyúlnak: tabletta formájában juttatják szervezetükbe a szükséges vitaminokat. Ez azért nem a legjobb megoldás, mert a tablettáknál könnyen előfordulhat a túladagolás. Egy-egy vitaminbomba megterhelő lehet még egy fiatal emberre is, hiszen a vitaminok – természetes bevitel esetén – nem egyszerre hatnak a szervezetben. A gyümölcsök esetében ilyen veszély nem áll fenn, azonban nem árt tudni, hogy a télen vásárolt gyümölcsök vitamintartalma elmaradhat a nyári termésűekétől.

Az idősek tápanyagbevitele és vitaminszükséglete

A vitaminok bevitele nem egyszerű téma, és akkor még nem beszéltünk az idős emberekről, akik különösen gondos odafigyelést igényelnek vitaminszükséglet terén is. Tudvalevő, hogy az idősebb korosztály szervezete nem tudja annyi ideig tárolni a vitamint, mint egy fiatal emberé, így rájuk különösen nagy figyelmet kell fordítani. Az amerikai Tufts Egyetem kutatói egy új szemszögből közelítették meg a kérdést, amely egy úgynevezett táplálékpiramis segítségével segít összeállítani az idős emberek étrendjét úgy, hogy az ételből kinyerhető vitaminok és tápanyagok a lehető leghatékonyabban szívódjanak fel.

A piramisban található táplálékok leginkább arra összpontosítanak, hogy az idősek minél könnyebben emészthető ételeket fogyasszanak, természetesen kiegészítve ezt célzott vitaminbevitellel. Tehát nem mindegy, hogy melyik vitamin hogyan hat az idősek szervezetére – náluk speciálisan ki kell emelni a vitaminok azon csoportját, amelyek számukra valóban nélkülözhetetlenek, és ezt akár tabletta vagy injekció formájában kell a szervezetbe juttatni. A táplálkozás kiegyensúlyozottságát garantálja a zöldség és a gyümölcs, amelynek fogyasztása idős korban különösen ajánlott.

Ha tetszett a cikk, akkor ne maradj le a következő hasznos tanácsokat tartalmazó írásunkról sem! Ezt a legegyszerűbben úgy tudod elérni, ha feliratkozol hírlevelünkre, vagy nyomsz egy lájkot a Facebookon! Ne aggódj, az adatvédelmi törvények minket is kötnek, így nem spammelünk, és harmadik fél részére nem adjuk ki az adataidat.

Related Post

The following two tabs change content below.

Kasler Andrea

A Mobilgondozás blogjában egészségmegőrzéssel, idősgondozással, illetve egyéb, 50 év felettiek számára hasznos cikkeket olvashat tőlem.
Share This