Oldal kiválasztása

Az időskori elmagányosodás ( jobb szó híján) olyan folyamat, amelyet csak megelőzni lehet fiatalabb korban. Amikor már benne él az időskorú, nincs rá enyhítő megoldás, mert a tudatába olyan erősen beépül, hogy szinte ragaszkodik ehhez az állapothoz. Pedíg nem egyszerű elmagányosodva élni. Ha nincs kinek kedveskedjünk, nincs kinek segítsünk, nincs kiért dolgozzunk, akkor a magunk dolga iránt sincs igényünk. A bezárkózottság, befelé fordulás pedig idővel depresszióhoz vezet, amelyből éppen a magányosság miatt nehéz a visszaút. A megoldás, mint mindenben a megelőzés. Elsősorban tanulással, tájékozódással felismerni az egyedüllét veszélyeit, buktatóit. Ha ezt felismertük, akkor tenni kell ellene, érte, hogy elkerüljük a magányosság (érzésének) kialakulását. Például megfelelő életcélt, életprogramot, társasági kapcsolatokat kell kialakítani. Méghozzá ezt több ágon és irányban. Ha az egyik megrekedne, (és ha csak egyetlen célprogramunk lenne), az ne vigyen bennünket az elmagányosodásba. Mindezeket az időskor beállta előtt kell elkezdeni kialakítani, mert a kialakult szokásokon az idős ember már nem tud változtatni.  Időben kell elkezdeni az egyedül élés magányosság-elhárító eletmódjának kialakítását.

 

 

 

Forrás: webbeteg

The following two tabs change content below.

Beregi Boglarka

Legfrissebb tőle: Beregi Boglarka (Összes listázása)

Share This